Ebben a sorozatban az ún. rockzenész legnagyobb ellenségeit fogom számba venni (nem, valójában nem fogom a számba venni, ez csak egy kifejezés, amit használni szoktak) - kezdjük is mindjárt eme nagyszerű sorozatot a visszérrel.

Igen, a visszérrel, és hogy miért is?

Azért mert - és most az én tapasztalataimat fogom megosztani, amely tapasztalat főként arról szól, hogy -  aki állva gitározik, annak a bal lába egy idő után elkezd fájni. Amennyiben balkezes, akkor a jobb lába. Az ember fogja a gitárt, penget veszettül, közben jobb lábával tapodja az ütemet, a bal lábára pedig támaszkodik. Egy három órás próba után pedig a lábam úgy néz ki, mint József Attila mamájáé, abban a bizonyos versben. Szinte látom magam előtt, ahogy megy föl a padláson, a kékre dagadt viszerekkel a lábán, amiből oldódik a kékítő az ég vizében... A mosónők és a rockzenészek pedig tudvalevőleg korán halnak.

A további szóvirágok helyett álljon egy remek illusztráció a lábamról, itt (bocsi, a viszerek annyira nem látszanak, de talán jobb is, mert annyira azért nem akarok senkit megbotránkoztatni):

És hogy mi a megoldás?

Az első talán az, hogy mivel hacsak nem Mick Jagger az ember, az öregség nem áll túl jól egy rockzenésznek, tehát igyekezzünk még azelőtt meghalni, mielőtt a visszereink túlságosan kitüremkednének és a sima alapozó vagy a neccharisnya már nem takarja őket. Esetleg folyamodhatunk Iggy Pop módzseréhez, a tökig letolt hosszú szárú farmernadrág jótékonyan ápol és eltakarja a seprűs visszereket is.

Vagy vannak például remek krémek is - persze mindannyian tudjuk, hogy ezek semmit sem érnek - és ez még rímel is. nekem is van otthon egy tucat, különböző fajtájú és hatóanyag tartalmú krémem, a közös bennünk, hogy mindegyiknek átható szaga van és az istennek se szívódik be a bőrbe, ellenben kiválóan oldja a farmernadrág festékanyagát. 

Ja és van a kedvencem: a gyógyharisnya. Kicsit nehéz felvenni - ellenben még nehezebb lehúzni, és közben többször úgy érzi az ember, hogy na, most szorítja el teljesen a vérkeringést a lábában. nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy a viselése egészséges, tulajdonképpen a hatásmechanizmusa abból áll, hogy az ember lábszárát összeszorítja, amitől az izmok közelebb kerülnek a vénákhoz, így azok mozgása jobban hat rájuk, és így elvileg jobban stimulálják a vérkeringést felfelé, illetőleg nem engedi jobban kitágulni a vénákat. Egy próbán már viseltem, úgyhogy elvileg meg tudom osztani a tapasztalataimat. Általában próba után fáj a lábam, és most nem nem fájt - amíg rajtam volt, de amint levettem a harisnyát - és közben hatszor lilulásig elszorította a lábam az összetorlódott gumírozott szövet - egyből elkezdett fájni. Úgyhogy nem biztos, hogy hordani fogom, mert hogy is nézne ki a lábam koncerteken ebben:

Hát valahogy így. Szexi, ugye?

Trendi matt-testszínű színben, 1200 den, fent gumírozott combfix tartja, és e valódi luxus élményéért mindössze 8000 Ft-ot kell fizetni. A lábujjakat szabadon hagyó modell kiválóan alkalmas körömcipők hordására. Mindezen kiváló menettulajdonságok mellett is nyilvánvaló, hogy ez a harisnya nem alkalmas a rockolásra.

Szóval a visszérgyulladás, meg az egyéb visszeres problémák kiérdemlik a rockzenész ellensége címet, mert nem lehet velük mit kezdeni, és még bénán is néznek ki. A rockzenész fejünkben élő képe semmiképpen nem összeegyeztethető a visszérrel, amit anyánk vagy nagyanyánk munkában megfáradt lábain látni. És mégis. Eppur si muove.

Végezetül a visszér pop-art megteremtésére teszek egy tétova kísérletet.

Na ez is megvolt.

Köszönöm a figyelmet.

S

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.